A Földön az életben az emberekben bekövetkező változások II.

A Földön az életben az emberekben bekövetkező változások II.

 

A Hathorok Planetáris üzenete – Ádám András közvetítésében

2019-12-09.

Üdvözlünk benneteket drága testvéreink, Hathorok vagyunk a ti idősebbik testvéreitek!
 
Szeretett testvéreink! Tovább mennénk tehát ezzel az üzenettel a változásokban.
 
Mint láthatjátok, tapasztalhatjátok a váltás, változás nem állt meg! Sőt! Mi úgy látjuk, hogy elkezdett felgyorsulni, és mélyebb lett. Ugye ti is ezt látjátok? Újra elmondjuk, hogy konkrétan erről nem tehettek! Ez időszerű! De elég fontos lenne számotokra, ha legalább energiában,szeretetben összekapcsolódnátok egymással, az élettel. Még több ember kezdett el félni. Teszik fel a kérdéseket, hogy mi lesz velük? A házukkal? Az autójukkal? És sorolhatnánk! És kevesen vannak, akik azt a kérdést teszik fel, hogy hogyan marad így fenn az élet ezen a bolygón? Ráadásul nagyon sok vezető más bolygók után kutat, ahol lehetne élni. Pedig elmondtuk, és tudnak róla, hogy ez az ember élőhelye!
 
Ebben a galaxisban nincs még egy ugyanilyen! Ahol ugyan ilyen körülmények adottak! És nem is erre kéne azt a sok milliárd dollárt fordítani, hanem az életre! A változás, energiaváltás folytatódik, és nem áll meg! Itt még mindig csak az a kérdés, hogy az ember életben akar-e maradni ezen a bolygón? A válasz igen! De mit kéne megtenni ezért? Erre a kérdésre sok válasz létezik, hiszen minden embernek más a története. Így csak egy párat említenénk. A főbb vonalakat. Újra szeretni! Újra elfogadni! Újra megbocsájtani! Újra összefogni! És még volna mit megemlíteni, de azokról későbbi üzeneteinkben szeretnénk beszélni.
 
A bolygón, bolygóban történő változásokat nem tudjátok befolyásolni. Az megtörténik. De a szeretet az elfogadás a megbocsájtás az összefogás energiáján tudtok! Ez csak rajtatok múlik drága testvéreink! Csak rajtatok! Tudjuk, hogy nehéz elképzelni, elhinni, hogy ezek a nem látható energiák segítenek életben maradni ezen a bolygón. Pedig már nem egyszer sikerült! És a láthatatlan energia láthatóvá válik számotokra is!
 
Újra átadunk nektek egy hangfrekvenciát, amely segíteni fog abban, hogy ezek az energiák tudatos szintre emelkedjenek. Azért, hogy tudjátok újra szeretni az életet. Önmagatokat. Az embereket. Azért, hogy eltudjátok fogadni a történéseket, még ha nagyon sokszor nem is értetek vele egyet. Azért, hogy meg tudj bocsájtani. És első sorban magadnak! Azért, hogy újra össze tudj fogni az emberekkel az életért, hogy együtt tudjatok működni, élni egymással és Földanyával!
 
Tudjuk, és ti is tudjátok, hogy minden összefügg mindennel. És az általunk most felsorolt energiák is ilyenek. Nem szabad szétválasztani őket. Most a ti kedvetekért valamilyen szinten még is megtesszük.
Amikor az ember nem tudja elfogadni mások döntését, életét, cselekedetét, akkor jön egy harag, vagy csalódás és a szeretet elkezd gyengülni, esetleg megszűnni. Sőt nagyon sok esetben látjuk, érzékeljük, hogy átmegy gyűlöletbe, utálatba. És így esély nincs összefogásra! Hát így van ez tömören!
 
Pedig most nagy szükségetek lenne az összefogásra!
 
Annyira összetett az egész létezés, hogy ha belemennénk, csak ez az üzenet lehetne több terabyte-os. Kérdésből kérdés lenne folyamatosan, pedig kérdések helyett inkább cselekedni kell. Nagyon sok ember vár valamire, vagy valakire. Hogy majd akkor kezdem el megcsinálni, ha ez vagy az létrejött, megvan már. Nem hiszik el, hogy készen vannak elkezdeni, megmutatni a tudásukat.
Csak bátorítani tudunk benneteket, hogy merjétek felvállalni, hogy életfenntartók vagytok ezen a bolygón! Sokan lesznek akik nem hisznek nektek majd, mert nekik más az elképzelésük. Őket más vezérli. Itt is nagyon sok mindent tudnánk felsorolni. Például az irigységet, féltékenységet…!
 
De nem szabad azoknak energiát adni akik így gondolkodnak! Az, hogy ki, hogyan gondolkodik, vélekedik, éli az életét az az ő döntése! Mint mondtuk sokfélék vagytok, sok történettel. Mindenki más tudat és érzelmi szinten van! Máshogyan látnak, érzékelnek eseményeket. Ez jól van így! Csak újra meg kell tanulni ezt elfogadni! Nem fogtok mindenkivel együtt működni, mert vannak olyanok akik nem akarnak változni, változtatni! Mégis ők úgy gondolják, hogy ők csinálják jól és ti nem! Ezzel sincs dolgotok! És ha megtanultok érezni, látni, hallani újra, akkor fogjátok tudni, hogy kikkel lehet együtt működni! De itt is kell az elfogadás! Mert mindenki máshol tart! Türelmesnek kell lenni önmagadhoz és másokhoz is. Mindenki halad az élet útján! Találkoztok emberekkel, együtt vagytok egy darabig,aztán elválnak útjaitok! Jól van ez így, hiszen a tudat és érzelmi váltás ösvényén sem haladtok egyszerre! És egy praktikus tanács ehhez! Ne nehezteljetek senkire ezért, ha ez megtörténik! Mert így kellett lennie! Fogadjátok el! Mint ahogy már mondtuk. Valaki akarja, valaki nem! Valaki tesz érte, valaki nem! Egyre több párkapcsolat, baráti kapcsolat fog megszűnni, átalakulni! Ha te elkezdtél a változás ösvényén menni, de a körülötted élők nem, akkor előbb-utóbb távolodás lesz egymástól! Egyszerűen nem tudsz várni tovább! Ébredni fog a DNS alvó része! Elkezd az ember emlékezni! Sejtemlékezés fog beindulni! Sejtmegújulás fog beindulni! Új sejtek fognak születni! Új energia rendszerek fognak bennetek születni! És ezt mind ki is fogjátok tudni mutatni az energia vizsgáló gépeitekkel! Az élet visszaigazolja a döntéseiteket!
 
Tehát az emberiség egy soha nem látott váltáson megy keresztül! Egy soha nem látott tudat, érzelmi és technikai változáson egy magasabb dimenzióba! Bátran mondhatjuk azt, hogy minden más lesz! És ebbe beletartozik minden! Eljuttok majd ahhoz az időszakhoz, hogy már semmi nem fog működni az életetekben ami régi! Legyen az bármi! Az embereknek ez egy nagy lehetőség most! Most van a változtatásra lehetőségetek! Mi azt tanácsoljuk, hogy éljetek vele! Használjátok ki a lehetőségeket ami a váltásban segít! De ne feledjétek, hogy a leghitelesebb az amit te magad próbáltál ki! Bár lehet, hogy elsőre nem lesz jó, hiszen egy más dologról van szó mint amit idáig megszoktál, mint amiben éltél! De lehet, hogy később, ahogy változik a tudatod, már máshogy élsz meg egy-egy élethelyzetet,egy- -egy lehetőséget! Ezt sem,mint oly sok mindent,nem tudsz előre! És még mi a Hathorok sem tudjuk, hogy mi lesz veletek! Mert nem tudjuk, hogy az egótok, hogyan reagál egy-egy eseményre! Ez akkor fog eldőlni! Tehát,ne tervezzetek! Mert minden változik folyamatosan! Minden és mindenki! Ezt ne feledjétek el!
 
Drága életfenntartó testvéreink! Mi mindig veletek leszünk! Nem hagyunk el benneteket! Segíteni fogunk nektek továbbra is! Lesz még folytatása ennek az üzenetnek, de a tartalmát mindig hozzátok igazítjuk! Úgy, hogy rajtatok múlik, hogy miről beszélünk nektek így!
 
Szerető testvéreitek és lélektársaitok a Hathorok vagyunk!
 
 
Információ a hanganyaghoz:
 
Ez a hanganyak abban fog segíteni, hogy a Hathorok üzenetében felsorolt energiákat, eseményeket, felismeréseket, változásokat könnyen el és be tudjuk fogadni, és alkalmazni tudjuk az életünkben!  A Hathor tanács kérése az,a hanganyag meghallgatásával kapcsolatban, hogy fejhallgatón hallgassátok meg, és csak magadnak adj engedélyt arra, hogy kapd meg mindazt, amire szükséged van. Hunyd le a szemed, dőlj hátra és csak élvezd a belső repülést. A sejtjeid a DNS-ed táncolni fognak. Fókuszálj a szívcsakrádra és hagyd, hogy az energiák szét áramoljanak az egész testedbe. Ez az a hangfrekvencia, amit akkor és annyiszor hallgathatod meg ahányszor csak te akarod!
Lehetőleg mindenki töltse le a saját gépére!
Kiegészítette és formába öntötte: Dr. Gajdács Éva zenei médium.
 
 

Ha van kérdése valakinek, megteheti az andras.hathorok@gmail.com email címen!

A közvetítéssel és a hanganyaggal kapcsolatban az a kérésünk, hogy oszd meg nyugodtan, de ne vágj, ne ollózz ki belőle semmit! Így egyben kezeld mindig!

Köszönjük szépen!

További szép napot!

Namaste

©Ádám András 2019. Minden jog fenntartva. Másolhatod, eloszthatod ezt az üzenetet bármilyen médián, amennyiben nem változtatod meg, és feltünteted a szerzőt, és a Hathorok webcímét: www.hathorok.hu